~18.rész A reggel
2012.08.14 23:28
Mindent elmeséltem neki hiszen ő az az ember akivel mindent megosztok és mindent tud rólam akár rossz vagy
jó tulajdonsák. Persze ez fordítva is így van szóval amikor befejeztem a mesélni valómat
megkértem hogy ő is meséljen milyen Harryvel és hogy is áll a kapcsolatuk?! Nem is kelett 2-szer kérni.
Elmesélte hogy remekül megvannak és el sem hiszi hogy ilyen jól kijönnek.
Ennek és teljesen örülök hiszen az fantasztikus hogy én és Zayn és az is boldogít hogy Bella és Harry.
Hajnal 2 körül lehetett amikor elaludtunk a kis traccsparti kifárasztott.
Megbeszéltük hogy a 7végét eggyütt fogjuk tölteni: Mozi,kajálás és beszélgetés. Hétfőn
keresünk munkát. Kedre még semmit sem terveztünk de szerdán már pakolnunk kell és még anyával is beszélnem kell
hogy mikor jönnek haza stb. Reggel egész korán kelltem már fél 9-kor fent voltam ami kissé meglepett
hiszen még 8 órát sem aludtam de igazán nem törödtem vele, kipihentnek éreztem magam.
Bevonultam a fűrdőszobába magamra vettem egy amerikás rövid nadrágot és egy lila atlétát.
A hajamat befontam és beültem a tv elé. Kicsit be is aludtam és 10 óra fele a telefon csörgésemre lettem figyelmes
-Szia édes. Jól aludtál.?-szólt bele az a srác akit nagyon szeretek.
-Szia szerelmem. Igen remekül aludtam és te.?
-Hát én elég keveset tudtam aludni. De nem bánom hiszen veled voltam.
-De aranyos vagy.-mosolyogtam amit persze ő nem láthatott
- a repülőn vagy még.?-kérdeztem tőle
-Igen. Hamarosan megérkezünk de gondoltam felhívlak elötte.
-Nagyon örülök hogy felhívtál.
"Mond meg Bellának hogy szeretem" hallodtam a háttérből Harry hangját.
Én csak nevettem majd vissza szóltam a telefontba "Rendben átadom"
-Sajnálom de most le kell tennem hamarosan leszállás.
-Rendben. Örülök hogy hívtál
-Remélem hamar eltelig az a 6 nap és ujra láthatlak.
-Hidd el Zayn a sok koncert le fog kötni és észre sem veszed ott fogok állni elötted.
-Talán ugy lessz ahogy mondod.
-Hidd el így lessz.
-Neked hiszek.-lehetett hallani a hangján hogy mosolygott
-Akkor minden oké.
-Hiányzol és Szeretlek. Szia.
-Te is nekem Zayn én is szeretlek nagyon. Szia- majd letettük a telefont.
Pont mikor letettem a telefont Bella sétált ki a nappaliba.
-Jóreggelt kis álomszuszék.-köszöntem neki
-Azt-azt.-vágta rá
-Harry üzeni hogy szeret.
-Beszéltél vele?-kérdezte meglepedten
-Zayn felhívott és Harry bekiabált.
-De aranyos.-ült mellém a kanapéra
Gondoltam írok anyának egy sms-t ami így nézett ki.
"Szia anya. Ha van egy kis időtök akkor hívj fel. Beszélnünk kellene. Szeretlek titetet és sok puszi oda.
Eggyetlen lányotok Viki x"
Otthon nem volt semmi kaja ezért Bellát elküldtem felöltözni majd elsétáltunk egy közeli kávézohoz.
Rendeltünk kávét és egykis könnyű reggelit is.
Miután már kész voltunk és hazaértünk 12:47 volt pontosan.