Blog

~8.rész Reggeli meglepetés

2012.08.02 02:16

 

*elindultunk haza*
Útközben kiderült hogy jól láttam ami az ajtóba volt hiszen Bella elmesélte hogy csókolozott Harryvel.
Egész uton erről álmodozott és minden apro részletet elmesélt. Örültem hogy boldog.
Amikor hazaértünk összedobtunk egy egyszerű kis vacsorát és leültünk az asztalhoz.
-Na és mivan veled meg Zaynnel.?-kérdezte, utánna lejtett egy mosolyt
Elmeséltem neki mindent a filmtől a búcsúzásig.
-Akkor neked is összejött minden.-mondta nevetve.
-azért ne kiabáljuk el, kitudja Zayn mit gondol ,holnap beszélek vele.-jelentettem ki
Miután megettük a vacsorát Bella elfoglalta a fűrdőszobát mondván hogy gyorsan kész lessz.
10 perc múlva kijött a fűrdőből és bele esett az ágyba ha jól láttam egyből el is aludt.
Ezután én következtem. Beálltam a zuhany alá és ott álltam 10 percig mozdulatlanul.
Remek érzés vot ahogy a forro víz szalad le a hátamon.
El gondolkoztam, hogy holnap mit mondjak Zayn-nek.
Abban teljesen biztos vagyok hogy én szeretem és ezt ha kell elmondom neki is.
Már akkor szerettem amikor nem találkoztunk, és így hogy ma az egész délutánt eggyütt töltöttük ez az érzés
csak erősebb lett. De az is igaz hogy meg kell tudnom Zayn mit érez.
Miután kiálltam a zuhany alól felvettem a pizsamámat ami egy rövidnadrágbol és egy atlétábol állt.
Lefeküdtem az ágyra és ott folytattam a gondolkozást. De a nagy gondolkozásba elnyomott az álom.
Reggel 10-kor a telefonom csörkésére ébredtem. A szám nem volt elmentve ezért nemtudtam ki hív.
-Háló.?-szóltam bele kicsit álmos hangon
-Jóreggelt álomszuszék.-szólt bele egy nagyon ismerős hang.
-Á,Zayn jóreggelt.-mosolyogtam magamba.
-Van terved mára.?
-mára még semmi.
-mit szólnál ha átjönnétek Bellával?. Hiszen Louis ma Eleanorral Liam pedig Daniellával lessz.
-Remek ötlet.
-Akkor 1 fele jöhettek is.-mondta Zayn.
-Rendben ott leszünk.-válaszoltam majd elköszöntünk.
-Oldalra néztem de már Bella nem volt az ágyában csodálkoztam is hiszen én mindíg hamarabb kelek mint ő.
*Bella szemszöge*
Reggel elég korán kelltem hiszen még Viki is aludt. Ránéztem az órára és fél 9 volt.
Akárhogy is akartam vissza aludni,nem sikerül. Ezért arra gondoltam hogy felöltözök és készítek
valami finom reggelit mire Viki fel kell. Bementem a fűrdőszobába fogat mostam majd felöltöztem.
Amikor kész lettem kimentem a konyhába és kitaláltam hogy csinálok pár palacsintát hiszen azt mind a ketten
nagyon szeretjük és reggelire pont megfelel.
Nekiálltam sütni a palacsintákat de 10-nél megálltam ugy gondoltam reggelire ez pont elég lessz.
ránéztem az órára már 9:55-volt. Hallom hogy Vikinek csörög a telefonja nem akartam bemenni mert tudtam arra
ugyis felkel. Igazam is volt. Miután lerakta a telefont kijött a konyhába és olyat látott amire nem is 
számított volna.
*Viki szemszöge*
Miután leraktam a telefont kiballagtam a konyhába és amit láttam alíg akartam elhinni
Bella pont rakta a palacsintát az asztalra.
-Hát te.?-kérdeztem meglepedten
-Elég korán kelltem és gondoltam megleplek.-mondta
-Hát sikerült is.-odamentem és megöleltem.
Neki láttunk reggelizni és közben elmeséltem hogy Zayn hívott és meghívott minket szóval 1 fele ott kell lennünk.
Miután megreggeliztünk már 11 óra volt a gép elé ültem és szétnéztem facebookon és twitteren is.
Semmi érdekes nem volt fent szoval ki is kapcsoltam a gépet és váltottam a tv-re.
11:45-kor bementem a fűrdőszobába hogy időben elkészüljek.
Fogat mostam, felöltöztem ami ugy nézett ki hogy: egy rövid zöld gatya és egy rózsaszín atléta.
Miután kész lettem kisímítottam a hajamat ami nem volt annyira nehéz hiszen csak kicsit hullámos a hajam
majd felraktam egy leheletnyi sminket fél 1-re készen is lettem és elindultunk Bellával a srácokhoz...

~7.rész. Az üvegezés

2012.08.02 02:15

 

Egy hatalmas házzal találtuk magunkat szembe. Becsengettünk, fél perc sem kelett Niall kinyitotta az ajtót.
-Szia Niall.-mondtuk kicsit izgatottan.
-Sziasztok lányok,gyertek be.-mondta azzal a cuki mosolyával.
Igy is tettünk bementünk a házba és a többi 4 fiú bent volt a nappaliban.
-Sziasztok srácok.-köszöntünk egyszerre a barátnőmmel.
-Sziasztok.-hangzott a válasz a fiuktol.
-Örülök hogy eljöttetek.-jött oda Liam majd megölelt minket.
-Mi örülünk hogy meghívtatok minket.-mondtam.
-Na és mit csináljunk ma.?-kérdezte Louis.
-Nézzünk meg egy filmet és utánna....
-ÜVEGEZZÜNK.-vágott Louis Harry szavába.
Mindenki beleeggyezett, majd leültünk a kanapéra és elkeztünk nézni egy vígjátékot.
a kanapén Niall,Louis és Liam ült, a fotelben Harry és Bella a párnákkal teli földön pedig én és Zayn.
Nemtudtam koncentrálni a filmre csak gondolkoztam.
"Itt vagyok a One Direction házába és Zayn mellett ülök."
-Nem tetszik a film.?-kérdezte meglepedten Zayn.
-De..csak örülök hogy ittvagyok.-mondtam.
-Énis örülök hogy itt vagy.-mondta Zayn és azzal a gyönyörű barna szemével megbabonázott.
Film közbe ránéztem kicsit Belláékra és láttam hogy őket sem a film köti le, jól elbeszélgettek.
-Éhes vagyok.-mondta Niall a film végén.
-Te mikor nem vagy éhes.?-nevetett Louis.
Akkor kezdődhet az üvegezés.
Harry hozott egy pár csomag chipset Niall kedvéért és egy üveget a játékhoz.
Abba eggyeztünk meg hogyha valaki nem csinál meg valamit le kell vennie egy ruhadarabot.
Elsőnek Louis pörgetett..kipörgette Niall-t
-Felelsz vagy mersz?.-kérdezte egy huncut mosollyal.
-merek.-jelentette ki határozottan Niall.
-akkor.. ugorj bele ruhástol a medencébe.
Niall nem ellenkezett kifutott az udvarra majd 2 perc mulva csuron vizesen jött vissza, magához vett egy törülközőt
és vissza ült közénk. Most Niall pörgetett és kipörgetett engem.
-Nos Viki felelsz vagy mersz.?-kérdezte
-Felelek.-válaszoltam hiszen még a játék elején vagyunk.
-Ki a kedvenc banda tagod.?
-hát öö.. Zayn.-válaszoltam és éreztem hogy kicsit elpirulok.
1 óra mulva még mindíg játszottunk, Zaynnek,nekem és Niall-nak volt meg minden ruhadarabunk.
Hiszen Louis póló nélkül..Harry nadrág nélkül..Liam egy száll gatyába és a barátnőm pedig
szoknyába és melltartoba ült köztünk.
*Zayn szemszöge*
Louis pörgetett."megint" kipörgett engem
-felelsz vagy mersz?.-kérdezte
-merek.-válaszoltam neki bátran
-akkor..csókold meg Bellát..-adta ki a feladatot.
" ezt nem tehetem hiszen Viki gyönyörű lány és nagyon tetszik nekem,Bella pedig
nagyon jól elvan Harryvel a haveromat sem akarom megbántani"
-Nem mintha nem lennél szép lány Bella de ezt nem teszem meg.-mondtam közbe levettem a polómat.
 *Viki szemszöge*
Amikor Zayn kikapta a feladatot és nem tette meg nemértettem hogy miért de biztos látta
Bellát és Harryt.
"ahhw az a felső test és az az ellenálhatatlan mosoly" gondoltam magamba miközbe 
probáltam Zaynt bámulni.
-Azért ne ennyire feltűnően.-szólt közbe Louis.
erre énis és ha jól láttam Zayn is elpirult.
mire ránéztem az órámra már 9 óra is elmult.
-Sajnálom srácok de nekünk mennünk kell.-álltam fel.
-Ilyen korán.?-kérdezte Zayn.
-Hát már 9 óra is elmult és elég hosszú nap volt,ma elutaztak a szüleim 2 hétre.-válaszoltam a srácoknak.
-Rendben de remélem holnap is találkozunk.-nézett rám Zayn azzal a gyönyörű barna szemével.
-Semmi akadálya.-mosolyogtam rá.
Elköszünntünk a srácoktol és ha jól láttam Bella és Harry smároltak az ajtoba.
Ekkor odaértem Zaynhez. Bele néztem a szemébe és remegést éreztem a lábamba
Zayn közelebb huzott magához már  vagy 10 centi volt köztünk
és megtörtént elsem hiszem de Zayn Malik megcsókolt.
a puha ajka rátapatt az enyémre és heves csókolozásba keztünk a nyelvünk szépen és lassan táncoltak.
Majd amikor elváltak ajkaink levegő után kapkodtunk. 
-Uuu.-halodtam a fiúkat-eközbe elpirultam .
Ránéztem Zaynre és egy bályos mosolyal jeleztem neki hogy örülök hogy ez megtörtént.
Mikor véglek elbúcsuztunk elindultunk haza....

~6.rész A telefon hívás

2012.07.31 20:38

 

Liam Payne most kérte el a telefonszámunkat azzal az indokkal hogy majd át akar hívni hozzájuk.!
lehetetlen elhinni.! Tegnap már valóra vált az álmunk hiszen találkoztunk a srácokkal és most.:)
Bellával egész uton erről beszélgettünk és mire észbe kaptunk oda is értünk,
helyet foglaltunk egy asztalnál és egy idősebb nő fel vette a rendelést, közben Bellával
nem tudtuk eldönteni hogy mit csináljunk ma aztán arra jutottunk hogy elmegyünk plázázni.
Megérkezett az ebéd,megkajáltunk,fizettünk és indultunk is shoppingolni.
Nem igazán tudtuk hogy merre találunk egy plázát szóval segítséget kértünk egy helybelitől.
-Még ha mentek két sarkot látni fogjátok.-mondta egy fiatal lány.
Megköszöntük és mentünk tovább. Igaza volt a lánynak alíg kelett 2 sarkot menni és egyből
megláttuk a hatalmas épületet. Amire beértünk már 2 óra is elmult.
Elkeztük sorba járni a boltokat és mindenhol minimum 5 ruhát felprobáltunk.
Mire 6 óra volt (:O)  már vagy 8 szatyornyi ruha volt nálunk.
-Najó,ennyi elég lessz mára.!-mondtam aztán elröhögtem magam
-Igazad van, menyjünk haza már éhes is vagyok.-mondta Bella.
Elindultunk haza ami könnyen is ment.
Amikor hazaértünk köszöntünk anyáéknak majd megvacsoráztunk.
Megfürödtünk majd szó szerint beleestünk az ágyba annyira lejártuk a lábunkat shoppingolás közben.
Bella hamar bedopta a szunyát de én csak gondolkozni tudtam az egész naprol és arrol amit Liam-el beszéltünk
Zayn tényleg megemlített volna neki? ez csoda. Lassan énis elaludtam és reggel már 9-kor fennt voltam kicsit
fura volt hiszen máskor alszok délig is. Lementem, anya és apa a konyhában vártak.
-Kicsim.-kezdte anya
-Én és apád kaptunk egy remek lehetőséget munkával kapcsolatban.-folytatta
-Ezt nem lehet elutasítani, ezért mi elmegyünk 2 hétre.-segítette ki apa anyát
-Reméljük boldogulni fogtok Bellával.-mondta ismét anya
-Persze hiszen már nem vagyunk kicsit, és örülök hogy elfogadtátok az állást.-válaszoltam.
-Mikor indultok?.-kérdeztem.
-10 órakkor.-mondták egyszerre
-Oh az mindjárt itt van.-válaszoltam kcsit szomorúan
Felkeltettem Bellát hogy eltudjon köszönni anyáéktol, fél 10 volt mikor anyáék indultak
vagy 10-szer elmodnták hogy vigyázzunk magunkra és minden nap hívni fognak.
"ilyenek a szülők" . Amikor anyáék elmentek Bella visszament aludni hiszen nagyon álmos volt.
Én elég éhes lettem de mivel nem volt otthon semmi ezért elmentem egy boltba
nem kellett sokat mennem a házunktol 2 utcányira volt egy kissebb bevásárlóközpont.
Mikor mindent megvettem elindultam haza. De utközben megszolalt a telefonom.
-Halo.?-szóltam bele
-Szia Viki itt Liam.-mondta a titogzatos idegen
-Oh Liam, mondjad.-válaszoltam remegő hangon.
-Mit terveztek mára.?
-Hát mára még nincsen tervünk.
-Remek, lenne kedvetek átjönni.?
-Persze.
-Akkor gyertek 2-re.-majd lediktálta a címet
-Ott leszünk.-mondtam majd elköszöntünk.
Siettem haza mire hazaértem már dél is elmult de Bella még aludt
Elpakoltam és felkelltettem Bellát.
-Héé Csajszy kelj fel 2-kor megyünk a One Direction házába!!-kiabáltam torkom szakadtábol.
Erre ő egyből felült.
-Micsodaa.?-kérdezte kicsit komásan.
-Ahogy mondom szoval együnk és készülödjünk már fél 1 van-mondtam izgatottan.
Felöltöztünk és összedobtunk egy egyszerű szendvicset.
Amire befejeztük már 1 óra volt, összeszedtük magunkat és fél 2-kor elindultunk.
Sok helybelitől segítséget kértünk hogy merre is menjünk. Majd 2 óra elött 3 percel megérkeztünk a 
megadott címhez...

~5.rész "Lehetetlen"

2012.07.30 23:32

 

Bella elmesélte hogy Harryvel jót beszélgettek és gondolta hogy kedves meg aranyos dehogy ennyire.:)
Nagyon élveztük ezt az estét ki merem jelenteni életem legjobb élménye volt és szerintem Bellának is.
Apu értünk jött kocsival, az egész uton csak meséltem apunak aki már kicsit ideges is volt.
Hazaértünk,anyu már aludt így énis követtem a példáját és  befeküdtem a meleg ágyba
egy élmény volt ugy elaludni hogy a ládtuk és halodtuk a fiúkat élőben.!
Reggel 11-kor kelltem ara hogy Bella énekel.
-Jóreggelt Bella,mit csinálsz.?.-kérdeztem komásan.
-Csak énekelek bocsi hogy felkeltettelek.-válaszolta.
-Semmigond,hány óra.?-vágtam rá.
-11:00 múlt.-adta a választ.
Nehezen kitápászkodtam az ágybol és megbeszéltük Bellával hogy délben elmegyünk ebédelni,
bementem a fürdőbe megmosakodni,felöltözni.
Elég hamar kész lettem ezért felnéztem twittere.
Amikor megláttam hogy 11 uj követőm van eléggi felhuztam a szemőldökömet.
Görgettem lefelé és azokat a lányokat láttam akikkel tegnap elég jól elbeszélgettünk a koncert elött
*le le le* uristen felsíkítottam
-Mibaj?.-kérdezte ijedten Bella.
Csak annyit tudtam mondani:
-Gye-gyere,nézd.
és meglátta hogy mind az öt srác bekövetett gyorsan felment az ő twitterére is és őt is bekövették 
egyszerűen lehetetlen hogy megtörtént naponta posztolunk az oldalukra hogy kövessenek minket és most végre.!
12:00 volt pontosan és elindultunk ebédelni féluton 2 ismerős arcot láttunk
Liam és Danielle sétáltak a másik oldalban sapkában és szemüvegben.
-Biztos nemakarnak nagy sikítozást ezért álcázzák magukat.-Mondtam Bellának
-Igen lehet de mi annyira ismerjük őket hogy maszkban is tudnák hogy ők azok.-nevette el magát
és nem vártunk semmire hanem átmentünk a másik oldalba beálltunk Liam-ék elé és közös képet szerettünk volna
aztán nagyon meglepett hogy Liam-nek ismerős volt az arcunk felismert minket.!!
Egy félóráig beszélgettünk nagyon jól elvoltunk és Liam megemlítette
Hogy Hazza és Zayn is beszélt rolunk tegnap este
ezt mi nehezen hittük el és elkeztünk remegni.
-Nyugi.-mondta Liam
És elkérte a telefonszámunkta hogy valamelyik nap át tudjon minket hívni.
Mi Bellával összenéztünk és csak probáltunk szinlelni hogy nyugottak vagyunk -Több kevesebb sikerrel-
-Bocsi lányok,de nekünk mennünk kell.-mondta Liam és elköszönt egy ölelléssel.
-Sziasztok,Danielle örülök hogy találkoztunk.-Mondtam nekik.
-Énis.-Értett velem eggyütt a barátnőm.
Amikor elmentek mi síkítottunk eggyett és egyszerűen nem tudtuk elhinni hogy ez megtörtént..

~4.rész A koncert

2012.07.26 22:53

 

Megérkeztünk a hotelbe, én és Bella egy szobát kaptunk aminek nagyon örültünk
Kipakoltunk és kiragasztottuk a posztereket a falra.
-Máris jobb.-montam
-Igen.-felelte Bella majd mosolygott eggyet.
Szóltunk anyáéknak hogy elmegyünk megnézzük a várost.
Este elég későn értünk haza. És még mindíg nem voltunk álmosak elkeztük Bellával számolni hogy már csak 
3 hét és találkozunk a One Directionnal.! De reméltük hogy az utcán is össze futunk velük elötte.
Sajnos nem így volt a 3 hétbe mindíg a várost jártuk de nem találkoztunk a srácokkal.
De nem voltunk elkeseredve hiszen már csak 2 nap volt a nagy napig, ami elég lassan akart haladni.
Egész nap a gép elött ültünk 1D-s tényeket,híreket olvastunk és persze az "up all night" albumuk szólt amit
folyamatosan ujraindítottunk nem lehetett megunni.
Este elég izgatottan feküdtünk le hiszen tudtuk hogy holnap 19:20-kor való válik az álmunk.!
Reggel nemtudtam sokáig aludni ezért már 8-kor felkeltem Bella is ideges volt de ő
húzta a lóbőrt 10-ig. Amikor felkellt egyből megreggeliztünk és elkeztünk készűlni
1-re készen is lettünk ugy gondoltuk a polónkra ráírjuk a twitter nevünket és megkérjük  a
srácokat kövessenek. "Proba szerencse"
szoltunk apunak hogy vigyen el a koncert helyszínére,
hiszen ha későn érünk oda elég hátra kerülünk a nagy tömegbe.
2-re odaértünk a helyszínre és már pár lány ott állt amin kicsit meglepődtem nem hittem hogy
már lessz valaki. a Délután elég lassan telt de elég jól megismertük egymást a többi lánnyal jófejnek tüntek.
a koncert idejére elég nagy tömeg állt mögöttün de szerencsére mi hamar mentünk ezért első sorba 
volt a helyünk.Csak abban reménykedtem nehogy elájuljak ha meglátom őket(...)
-Hülgyeim és urai közöntsük a One Direction-t".-mondta a házigazda
az egész tömeg síkítani kezdett velünk egyetembe.
A fiúk egyszerűen nagyon helyesek voltak sokkal aranyosabbak mint képeken vagy videokban
nagyon élveztem a koncertet hiszen iszonyatosan jó hangjuk van. Hamar eltelt az idő és következett a dedikálás
mivel mi az 1. sorba álltunk így a dedikáláshoz álló sorba is egész előre jutottunk.
a Barátnőm elöttem állt ezért ő hamarabb csúsztatta az asztalra az 1D könyvet amit a fiúk nagy  örömmel 
írtak alá.! 
Én következtem odaléptem Niall-hoz és köszöntem neki majd aláírattam vele a könyvemet kérdeztem tőle pár dolgot 
és ő nagyon aranyosan válaszolt,rá rámutattam a pólómon lévő twitter névre (ami meglehetősen az enyém)
és megkértem hogy kövessen végül közös képet csináltunk és tovább haladtam odaértem Liam-hez
ugyanugy mint Niall-nél szépen elé csúsztattam a könyvet 
ő pedig aranyosan aláírta, kérdeztem  tőle pár dolgot hogy jól megvannak-e Danielle-val 
erre ő aztmondta hogy aranyos vagyok és egy Igennel válaszolt a kérdésemre megkértem hogy kövessen twitteren,
közös kép és haladás előrébb.
Louis-hoz értem oda raktam elé a könyvet ő pedig nevetve aláírta miután ez megvolt megfogtam a könyvemet
és átnyújtottam neki egy répát aminek nagyon örült,leis rakta a széke mellé
kérdezgettem őt is mint az elötte űlő 2 fiut és ő is örömmel válaszolt. Végül
tőle is kértem hogy kövessen közös kép és éreztem hogy remegek.
Zayn-hez közeledtem, köszöntem neki ő rámnézett a gyönyörű barna szemével és azthittem most megáll a világ
elé raktam a könyvet és ő pedig mosolyogva aláírta sőt még a nevemet is megkérdezte mivel névre szólóan
írta alá "csak nekem" beszélgettem vele és nagyon közvetlen volt megöleltem puszit is kaptam 
természetesen őt is megkérdem hogy kövessen ő bolíntott közös kép és elmentem tőle a barátnőm már kiállt a sorbol
és láttam hogy majdnem sír örömébe "Na persze hiszen most ment el Harrytől" gondoltam magamba
 oda sétáltam a szépfiúhoz az a mosoly tényleg ellenálhatatlan
vele nem tudtam sokat beszélni mert a hátam mögött már tulakodtak ezért aláírattam vele a könyvet
kértem hogy kövessen közöskép és kiálltam a sorbol...

~3.rész Szia Nyár*-*

2012.07.26 13:16

 

A sikításom oka nem volt más mint: megláttam hogy az One Direction július közepén koncertet ad méghozzá
Londonba Belllával nagyon megörültünk hiszen mi is ott lehetünk megnéztem vannak-e még jegyek
még volt 15 ezért gyorsan lementem anyáékhoz és könyörögni kezdtünk hogy elengedjenek.
-De anya kérlek, tudod hogy ez minden álmom.-kérleltem
-Hát mi nem is tudjuk.-mondta apa kicsit gondolkozó fejjel.
-Jólvan elmehettek.-mondta anya egy nagy sóhaj után.
Egyből anya és apa nyakába ogrottunk Bellával és siettünk fel hogy
lefoglaljuk a jegyeket a neten ez sikeresen megtörtént. Aztírták 1 héten belül megérkezik,
-Remélem megjön addig amielött elutazunk.- aggodalmaskodtam.!
-Biztosan megfog.-nyugtatott Bella.
Egész sokáig voltunk gép elött ezért hamar eltelt az idő este 7 óra volt és Bella ugy gondolta most otthon alszik
kicsit furcsáltam a dolgot de nem akartam rákérdezni.
Elköszöntünk és gyorsan megfürödtem de nem tudtam mitcsinálni még csak fél 8 volt így lementem
a konyhába bekaptam valamit és beültem a tv elé. 
Reggel arra kelek hogy kopognak az ajtón, felkeltem és láttam hogy elaludtam a kanapén
ránéztem az órára és 7:47  volt "uh bakker nehogy már az utolsó napon aludjak el"
gyorsan összeszedtem magam és bekaptam a reggelit nyolckor kicsit sietve mentünk a suliba.
Szerencsére nem késtem el. Mivel utolsó nap volt így elmondták milyen jó év volt stbstb.
Kicsengettek és akkor indulhat a Nyár lelkesedett fel az egész osztály.
3 napig ott aludtam Bellánál hülyültünk és fürödtünk a medencéjükbe hamar elrepült ez a pár nap 
már csak 4 napig vagyunk Pesten aztán Irány London.:)
amikor hazaértem egy bortíték volt az ágyamon láttam hogy nem magyar címről jött ezért gondoltam hogy mi lehet benne
kinyítottam és sikítottam a gondolatom bevált megjöttek a ONE DIRECTION KONCERT JEGYEK.
Egyből felhívtam Bellát és el meséltem neki a történteket késő este tettem le a telefont így miután befeküdtem az ágyba
el is nyomott az álom.! Felkeltem megreggeliztem,felöltöztem és elmentük anyáékkal a közeli rokonokhoz
elköszönni. Este értünk haza és kidőltem a  fáratságtol. Következő nap amikor felkelltem eszembe jutott már csak 2 nap.!!
Egész délelött Budapestet jártuk hiszen tudjuk 2 honapig nem látjuk.! délután 3-kor hazaértem és elkeztem pakolni
A gépünk holnap reggel 10-kor indul.
Amire végeztem a pakolással pont sötétedett.! a bőrönd tetejére beraktam azokat az 1D posztereket
amiket most szedtem le a falrol hiszen azok sem maradhatnak itthon.
9-Kor lefeküdtem de nem tudtam aludni izgatott voltam az utazás miatt,nemtudom hogy hogyan de bealudtam
Reggel már 7-kor felkelltem felöltöztem,megreggeliztem és beültem a tv elé.
*9:00* megérkezett Bella és fél 10-kor már a repülőtéren voltunk.
Bellával az egész utat végig aludtunk arra kelltünk hogy bejelentették megérkeztünk.
Leszálltunk a gépről és a hotelbe vettük az irányt...

~2. Eggyik jó hír a másik után.(:

2012.07.26 01:37

 

*felvettem*
-Naa.??-Szóltam bele izgatottan a telefonba.
-Mehetek.-mondta kiabálva.
Nagyon nagyon megörültem neki hiszen London csodálatos ott laknak a srácok és a legjobb barátnőm is jöhet velünk.
a fiúk közül nekem Zayn a kedvencem.:
Az a gyönyörű barna szembár és az az ellenálhatlan mosoly.*-* a hangjárol ne is beszéljünk.
Bella Harry-ért van nagyon oda.
Szerettem volna beszélgetni Bellával ezért mondtam neki hogy aludjon itt.
Természetesen megengedték hiszen ezmár majdnem természetes.
7 fele megérkezett Bella rohantam kinyitni az ajtót amikor megláttam a nyakába ugrottam és kiabáltam
hogy "Londonba fogunk menni.te elhiszed?" Ő sem akarta felfogni hiszen ez minden álmunk és most valóra fog válni.
felmentünk a szobámba és felhívtuk Szofit hogy elmeséljük neki mi is történt őrült hogy mi örülünk de igazábol szomorú
is volt hiszen elég sokáig nem találkozunk beszéltünk egy ideig aztán elköszöntünk.
mégcsak fél 10 volt de mivel még 2 napig suli van ezért megfürödtünk és lefeküdtünk aludni.
Reggel 6:30-kor csörög az ébresztő.
-Na remek most sem aludtam többet 4 óránál.-mondtam álmosan Bellának.
-Én sem tudtam aludni hiszen annyira örülök.-válaszolta
-Énis nagyon-mondtam és odamentem megölelni.
Elmentünk a fűrdőbe rendbeszedtünk magunkat majd felöltöztünk.
7:00 volt mikor készen lettünk. gyorsan lementünk reggelizni és már mentünk is a suliba nem akartunk elkésni
az utolsó elötti napon.
Beértünk a suliba még éppen időbe. a Tanár bejelentette hogy mivel már tényleg az év végénél járunk ezért nem tanulunk.
Mindenfele lehetett mászkálni, mi Bellával és Szofival egy padra ültünk le és részletesen kibeszéltük
a Londoni utazást .Látszott Szofin hogy el van keseredve megkérdeztem hogy ő nem szeretne-e velünk tartani
aztmondta a szülei ugysem engedik el és ezt énis gondoltam, hiszen elég szigoruak.
Na ez a nap is hamar el telt főleg így hazamentünk Bellával hozzánk és beültünk a gép elé 
el sem akartuk hinni hogy alíg 1 hét és Londonba leszünk.
Az első dolgom hogy uj híreket olvassak a One Direction-rol és persze hogy felnézzek a Twittere.
Egyszer csak megláttam valamit és felsikítottam..

~1.rész a Nagy Bejelentés

2012.07.22 22:22

 

Már csak 3 nap és nyári szünet. Ezért a napok elég gyorsan telnek ahogyan a mai is.
Ma csak 5 órám volt és miután végeztem hazafelé indultam a barátnőimmel, Bellával és Szofival.
Áthívtam őket de sajnos "nem"-et mondtak mert sietniük kell haza.
Hátjó, elköszöntem tőlük és bementem a házba, amikor beléptem anya és apa már a nappaliban vártak.
-Sziasztok.-mondtam nekik
-Szia kicsim. Milyen volt a suli?-kérdezte anya.
-Most elég tűrhető.-válaszoltam mosolyogva.
És miután befejeztem a választ apa vette át a szót.
-Figyelj Viki beszeretnénk jelenteni hogy a suli után 1 héttel elmegyünk Londonba 2 hónapra.-
Hogy őszinte legyek eggyik szemem sírt volna mert tudom nem bírnám ki annyi ideig Bella nélkül, hiszen 
mindent eggyüt csinálunk. De a másik szemem alaposan felcsilant hogy "micsoda?London.?"
gyönyörű hely és egyből a One Direction jutott eszembe hiszen ők is Lodonba élnek és szuper lenne ha
találkozhatnék velük. De valahogy csak ez jött ki a számon.:
-Hogy hogy.?
-Apád és én ugy gondoltuk nem árt egy kis kikapcsolodás a családnak.-mondta anya.
-Igen.-helyeselt apu
-Beszéltem a főnökömmel is és még talán állást is kapnék.-folytatta
-Ez szuper,de nem hagyhatom itt Bellát,hiszen tudjátok milyen joba vagyunk.-mondtam kicsit szomorúan
-Igen kicsim tudjuk, ha van valami ötletetek szivesen meghallgatjuk.-mondta anya
Én erre már nem montam semmit hanem felmentem a szobámba. Egyből felakartam hívi Bellát és elmesélni
hogy mi fogadott itthon.
*felhívtam*
Elmondtam neki mindent és nem nagyon örült beszéltünk egy órát is amire eszembe jutott hogy ő is jöhetne velünk 
hiszen 17 éves, nyár lessz, és jó helyen lenne. Bella nagyon örült de nemtudta mit szol az anyukája ezért
letette a telefont hogy megkérdezze. Én pedig addig leszaladtam anyáékhoz  megkérdezni tőlük hogy
meg engednék-e hogy Bella is velünk jöjjön.
Ők természetesen megengedték hiszen ugy tekintenek Bellára mint a saját lányukra.
Ennek én nagyon örültem.
-Köszönöm.-mondtam és egy-egy puszit nyomtam anya és apa arcára.
"Már csak Bella szülein múlik" gondoltam magamba 
Majd hallom hogy megszólal a "Taken" *csörög a telom*
láttam a kijelzőn hogy Bella az kicsit izgatottam vettem fel a telefont és beleszóltam.:
<< 3 | 4 | 5 | 6 | 7

Téma: Blog

Meglepetés

Zsoo.* | 2013.01.28

vár egy kis meglepetés a blogomon :) https://thatonething-mystory.blogspot.hu/

blog

directioner | 2013.01.26

Imádom ahogy írsz*_*szuper:)

Blog

kegyes Ágnes | 2012.11.22

Nagyon jó a blog csak így tovább és akövi részt is hozd minél hamarab

Re:Blog

Livii | 2012.11.22

értettem főnök.:) ígérem probálom minnél hamarabb hozni.:)

:')

Ágii | 2012.11.19

Nagyon jó lett.:$ Majd szólj a kövinééél!♥

Re::')

Livii | 2012.11.22

Ígérem szólook Ági..:) és köszönöm <3

44.

Ágii:') | 2012.11.08

Nagyon jó lett Livi♥ várom a folytatást!♥

Re:44.

Livii | 2012.11.17

köszönöm szépeen Ágii:$ <33

Blog

Bella | 2012.11.03

Nagyon imádom a Blogot. :)Olyan érdekes és hát ne Tudom kihagyni de ez a Bella nagyon szinpatikus lány :D

Re:Blog

Livii | 2012.11.03

hahaha de vicces kedvedbe vagy.:))
köszönöm♥

1 | 2 >>

Új hozzászólás hozzáadása