~51.rész..Betegség és Waliyha..

2012.12.14 21:06

 

A reggel valami borzalmas volt..számomra..Igaz szerelmem erős karjai pihentek derekamon de valami nem volt rendben. Émejegtem és a gombócrol a torkomba ne is beszéljünk. Alíg tudtam nyelni,hiszen ha megtettem torkomba szárasságot éreztem. Úgy gondolom bekövetkezett az amit mindíg is utálltam..beteg lettem. Egész életembe rühelltem már csak azt is amikor fájt a fejem vagy éppen a hasam görcsölt. Lesétálltam a konyhába és furának tartottam azt,hogy senki sincs ébren. Rápillantottam a faliórára és reggel 6 óra volt. Hát persze miért is kellnének fel ilyen korán.? csak én vagyok olyan idióta,hogy nem tudok aludni.
A szekrénybe kerestem valami gyógyszert,amitől hátha nem szédülök ennyire.
Bevettem majd csinálltam magamnak jó forró teát. Tisztába voltam azzal,hogy hiába fekszek le nem fogok tudni aludni a torkom miatt. Kisétálltam a nappaliba,lefeküdtem a kanapéra,betakaróztam egy vastag pokroccal és elkezdtem nézni az éppen tv-ben lévő macis mesét. Nem nagyon hallodtam erről a maciról,gondolom valami új mese lehet. Talán 3 részt nézhettem végig. Aranyos mese volt. A macinak volt egy háza és azt bügykölte folyton,de mindíg elrontott valamit és ezen néha én is felkuncogtam abár csak hallkan, hogy ne hallja senki. Meglepetésemre a mese nézés közben újra értem jöttek az álommanók és mély álomba merülltem. Talán aludhattam 2-3 órát amikor egy kellemes és lágy férfi hangra lettem figyelmes, ami "kedvesen" simogatja fülemet. Akaratlanul is mosolyra húzodott szám mivel nagyon jól tudtam,hogy kihez tartozik az a hang ami éppen a nevemet hajtogatja. 
-Viki, szerelmem ébresztő.-ekkor kapcsoltam majd lassan kinyitottam szememet. Hála' a jó istennek már kicsit sem szédülltem abár az a gombóc a torkomba még mindíg nem hagyott nyugodni.
-Zayn..-mosolyogtam rá jobban szerelmemre.
-Mit keresel itt.? Miért nem fennt alszol.?-nézett rám furán,hiszen a srác semmit sem tudott.
-Beteg vagyok, vagyis azthiszem. Reggel 6-kor felkelltem mert szédülltem és fájt a torkom. Lejöttem és vettem be gyógyszert. Nem voltam álmos ezért ide feküdtem le és nézni kezdtem egy mesét. Még én is meglepődtem azon amikor elaludtam.
-És hatott a gyógyszer.?
-Már nem szédülök de a torkom még rettenetesen fáj.
-Látod baby.? tegnap fel kellett volna öltöznöd és akkor most nem lenne ez.-rázta meg a fejét Zayn, majd meg akart csókolni de én eltolltam.
-Mi a baj.?-kérdezte majd szemöldöge az egekbe szökött.
-Nem szeretném,hogy elkapd.-húztam féloldalra a számat.
-Ne butáskodj már. Én nem vagyok az a tipus aki egyhamar elkap egy betegséget.-nevetett fel majd édes ajkait enyémre tapasztotta. A szám is kivolt száradva és ez a csók sokat segített rajta. Talán erre várt. Borostás arca csikizte az államat de nem zavart. Talán ettől volt tökéletes.

-A többiek még nincsenek fent.?-kérdeztem miután elválltunk egymástol.
-Lehet fenntvannak,de nem jö...-fejezte be volna a mondatot szerelmem, de nem tudta hiszen Louis trappolt le a lépcsőn.
-Hé ti hősszerelmesek.-nézett ránk perverzen Tommo.
-Hallgatlak.-fordulltam a srác felé majd "köhintettem" eggyet. remek...már köhögök is.
-Ma megyünk bulizni.-húzodott mosoly a szájára ám ekkor én egy kicsit összetörtem.
-Úgyértek mentek. Én itthon maradok,hiszen beteg vagyok.-húztam oldalra a számat.
-Oh kicsilány, nagyon sajnálom.-hajtotta le a fejét.."kicsilány" szerettem amikor így hív.:)
-Louis nem a te hibád. Ti elmentek én pedig jól elleszek egyedűl.
-De megkellett volna kérdezni titeket is,mielőtt cselekszünk.
-Tommo,semmi bajd. érted.? Menjetek és érezzétek jól magatokat.-sétálltam elé majd elmosolyodtam és szorosan megölelltem.
Ő nem szólt semmit csak visszament az emeletre.
-Ugye amikor azt mondtad egyedűl,valójában kettőnkre céloztál.?-nézett rám Zayn miután visszafeküdtem a kanapére.
-Nem.-mondtam határozottan.
-Ugye nem hiszed azt, hogy itthon hagylak betegen.?
-Nem hiszem hanem tudom.
-Akkor rosszul tudod. Egész este veled leszek.
-Zayn, ne hülyéskedj. Elmész a buliba én pedig nagyon jól elleszek egyedűl.
-De nem szeretnélek itt hagyni.
-Zayn, minden rendben lesz.-nyugtattam szerelmemet.
-De valamit ígérj meg.-kezdte.
-Mit.?
-Ha valami van azonnal hívsz. Nem számit milyen apróság.
-Ígérem. De ha nem érem el a teafiltert akkor is hívjalak.?
-Igen.
-Értettem.-mondtam majd egy puszit nyomtam arcára.
 
*20:38*
-Vigyázz magadra szerelmem.Ha bármi van hívj.-ölellt meg szorosan a barátom.
-Zayn,megértettem.
-Sziasztok és érezzétek jól magatokat.-mondtam majd a többiek elmentek bulizni.
Mivel Bella is velük tart, nem is mentem vissza a hotelbe. Inkább itt maradtam a srácoknál. Teljesen mindegy,hogy hol vagyok egyedűl. Na meg persze betegen nem valami kellemes kocsikázni.
 
Tisztába voltam azzal,hogy a többiek hajnal környékén, vagy az is meglehet,hogy reggel jönnek vissza.
Mivel kicsit unatkoztam felnéztem twiterre ahol öröm fogadott. Rengetek új követőm volt és ez rettenetesen jól esik. Volt pár üzenetem is és amikor megnyitottam hideg.meleg volt a "tartalma". Valaki iszonyatosan aranyos volt de volt olyan is aki fenyegetett,ettől összerándult a gyomrom. Kiléptem twitterről majd skype-ra jelentkeztem be. Végig néztem ismerőseimen és észrevettem,hogy fenntvan Waliyha. Zayn huga. Nagyon birom a csajt nagyon kedves és mellesleg gyönyörű is- Gondolom észrevette,hogy fenntvagyok hiszen videóhívásra kért fel. Habozás nélkül elfogadtam majd mosolygós arcával találtam szembe magam.
-Szia Viki,hogy vagy.?
-Szia Waliyha. Hát őszintén most betegeskedem. És te.?
-Hát az nem valami jó. Jobbulást. Én jólvagyok.
-Köszönöm.
-És a többiek.?
-Bulizni vannak. Énpedig itthon egyedűl mesézek.-nevettem fel.
-Zayn,hogy hogy nem maradt veled.?
-Igazábol, maradni akart de nem engedtem. Nem akartam,hogy kimaradjon a bulibol.
-Ez rendes volt tőled. A báttyám imád bulizni. De szerintem szivesen maradt volna veled.
-Igen tudom. De mi bármikor eggyütt lehetünk.
-Jogos.-bólogatott szerelmem huga.
 
Sokat beszélgettük Waliyha-val és megbeszéltem vele,hogy majd megpróbálunk elmenni hozzájuk. Hiszen már nekem is hiányzik Zayn családja. Igaz egyszer találkoztam még velük de nagyon megszerettem őket. Na és persze mindenkivel tartom a kapcsolatot. Mivel 10óra fele elkezdtem fázni megmértem a lázámat.
38.5. Remek.-mondtam amit persze Waliyha is hallodt hiszen még beszéltünk egymással. Javasolta,hogy vegyek be egy gyógyszert és pihenjek.
-Jólvan Wali, azhiszem akkor én megyek.
-Rendben Viki. Jobbulást neked. Jóéjszakát.
-Jóéjszakát és hamarosan találkozunk.-köszöntem el a csajtol majd kikapcsoltam a kamerát.
 
Nem akartam zavarni Zayn már ilyen "korán" hiszen még csak most ment el. Vártam egy kicsit hátha le megy a lázam. Így is lett hamarosan ismét jobban éreztem magam. Hatott a gyógyszer,aminek nagyon örülltem. Betakaroztam és ismét a kanapén aludtam el..
 
Hajnalban valaki az ölébe kapott. Nem ijedtem meg hiszen éreztem az illatát és ez mindent elárult a személyről. Lassan felvitt majd lerakott az ágyra. Be kell vallani sokkal kényelmesebb mint a kanapé. Pár perc múlva éreztem,hogy lenyomódik az ágy másik fele is. Ekkor reflexből megölelltem szerelmemet és fülébe sugtam.: "Hiányoztál."
-Már ittvagyok és nem megyek el.-válaszolt majd apró puszit nyomott homlokomra...